Dmitrij Medvegyev

Medvegyev: ha az ukránok áttörik a védelmi vonalakat, atomot dobunk rájuk!

Medvegyev: ha az ukránok áttörik a védelmi vonalakat, atomot dobunk rájuk!

Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök átlagosan hetente legalább egyszer fenyegetőzik nukleáris világégéssel, a múlt hetet azonban rendhagyó módon ezzel a témával nyitotta, illetve zárta is. Míg július 24-én globális atomháborúval riogatott (melyet természetesen a Nyugat fog megindítani), addig vasárnap azt jelentette be, hogy a jelenleg is zajló ukrán offenzíva sikere esetén Moszkva "kénytelen lenne" atomfegyvert bevetni Kijev ellen - Írja a Reuters.

Medvegyev: nyakunkon a nukleáris apokalipszis

Medvegyev: nyakunkon a nukleáris apokalipszis

Hétfő van, így Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök ismét nukleáris armageddonnal fenyegeti a világot, ahogy teszi ezt szinte heti rendszerességgel, mióta Oroszország megindította az Ukrajna elleni invázióját.

Szárnyal tovább a gázár, pedig két jó hír is érkezett – Az újabb orosz fenyegetés áll a háttérben?

Szárnyal tovább a gázár, pedig két jó hír is érkezett – Az újabb orosz fenyegetés áll a háttérben?

A kezdeti esés után délutánra öthetes csúcsra, 11%-kal 40 euró/MWh fölé ugrott ma a holland gáztőzsdén a júliusi határidős gáz ára, noha két fontos kedvező hír is érkezett a gázkínálat oldaláról egy kedvezőtlen mellett. Közben az orosz nemzetbiztonsági bizottság mostanában rendszeresen kemény fenyegetéseket megfogalmazó alelnöke újból üzent, miszerint szabad kezet kapnak az oroszok az európai tenger alatti (kommunikációs) infrastruktúra rombolására. Ezt az Északi Áramlat felrobbantásáról szóló nyugati híráramlás láttán fogalmazta meg Dimitrij Medvegyev, és ez is szerepet játszhat a gázárak ugrásában, ami az áramárakat is megugrasztotta.

Ilyen nincs: a Twitteren esett egymásnak Elon Musk és Moszkva szócsöve

Ilyen nincs: a Twitteren esett egymásnak Elon Musk és Moszkva szócsöve

Dmitrij Medvegyev az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese szereti megosztani gondolatait a közösségi médiában, hol a közelgő atomháborúról, hogy a dekadens nyugatról, hol az elodázhatatlan orosz győzelemről ír, de az sem áll távol tőle, hogy más közéleti személyiségeknek „szóljon” be, mint például Elon Musknak.

Dróntámadás érte a Kremlt, Putyin elleni merényletről beszél Moszkva – Háborús híreink csütörtökön

Dróntámadás érte a Kremlt, Putyin elleni merényletről beszél Moszkva – Háborús híreink csütörtökön

Moszkva Ukrajnát vádolta meg azzal, hogy meg akarták gyilkolni Vlagyimir Putyin orosz elnököt. A jelentések szerint szerda reggel két drón támadt a Kremlre, felvételek tanúsága szerint az egyik az épület kupolájánál robbant föl. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök úgy reagált, nincs közük az incidenshez, ők a saját területükért harcolnak. Mihajlo Podoljak elnöki tanácsadó szerint az eset annak jele, hogy Oroszország nagyszabású támadást tervez Ukrajna ellen a következő napokban. Dmitrij Medvegyev korábbi orosz elnök közben a közösségi médiában közzétett posztjában kijelentette, hogy a Kreml elleni állítólagos éjszakai dróntámadás miatt Moszkvának nem maradt más választása, mint Zelenszkij ukrán elnök és csapata „likvidálása”.

Megszólalt Medvegyev: napról-napra nagyobb egy atomháború esélye

Megszólalt Medvegyev: napról-napra nagyobb egy atomháború esélye

Dmitrij Medvegyev, az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese kedd délelőtt nyilatkozott hazája és a nyugati államok között feszülő ellentétekről – Írja a Reuters. A politikus általában a hanyatló nyugat - elodázhatatlan orosz győzelem – atomháború háromszögből választ magának beszédtémát, ma az utóbbi került sorra.

Dmitrij Medvegyev is reagált Orbán Viktor szavaira

Dmitrij Medvegyev is reagált Orbán Viktor szavaira

Dmitrij Medgyevev volt orosz elnök, a Biztonsági Tanács jelenlegi elnökhelyettese valószínűleg Orbán Viktor magyar miniszterelnök szavaira reagált, melyek szerint európai politikusok békefenntartók küldését tervezik Ukrajnába – írja az Institute for the Study of War (ISW) pénteki jelentése.

Kimondta Medvegyev: Oroszország kész atomfegyvert használni a Krím védelmében

Kimondta Medvegyev: Oroszország kész atomfegyvert használni a Krím védelmében

Oroszország nem akar közvetlen konfliktusba lépni a NATO-val, és az az érdeke, hogy tárgyalások útján oldja meg az ukrajnai válságot - jelentette ki pénteken Dmitrij Medvegyev, az Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsának elnökhelyettese, volt államfő és miniszterelnök.  Ugyanakkor hozzátette: a Krím védelmében hajlandók atomfegyvert használni.

Grandiózus tervvel rukkolt elő Oroszország, de van itt egy nem is olyan apró bökkenő

Grandiózus tervvel rukkolt elő Oroszország, de van itt egy nem is olyan apró bökkenő

Dmitrij Medvegyev, az Orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese, a háború és Putyin egyik legkövetkezetesebb támogatója hosszú interjút adott az orosz médiumok, köztük a Ria Novosztyi számára. A volt orosz elnök az interjú során szót ejtett a jelenlegi orosz-ukrán háború állásáról, várható eredményeiről és az egész világot leköröző orosz technológiai fölényről.

Bemondta Medvegyev: ez vár arra az országra, amely letartóztatná Putyint

Bemondta Medvegyev: ez vár arra az országra, amely letartóztatná Putyint

Oroszország korábbi elnöke, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese, Dmitrij Medvegyev kijelentette: amennyiben bármely ország lépéseket tesz Vlagyimir Putyin letartóztatására, azt Oroszország hadüzenetnek tekinti. Az orosz politikus emellett elmondta, hogy bízik a Nyugattal való kommunikáció újraindulásában, de "őszintén reméli", hogy a jelenlegi nyugati vezetők egy része addig nyugdíjba vonult vagy meghal - számolt be a Sky News.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Európa visszavág Trumpnak – nagy bejelentést tett Ursula von der Leyen és Emmanuel Macron
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.